Debrecen
Debrecen jelképe a Református Nagytemplom. Móricz Zsigmond szavaival élve: "...két tömör tornyával mint hortobágyi bika, szembenéz az idővel."
A város szívében, a Kossuth téren látható a legjellegzetesebb magyarországi klasszicista építmény, a Nagytemplom, mely helyén már a 14. században is templom állt. A ma fennálló épületet 1805-től 1823-ig építették, de az első istentiszteletet már 1819-ben megtartották benne. Ma a templomban minden hétköznap reggel áhítat, vasárnapokon és ünnepnapokon három istentisztelet van. Emellett otthont ad számos nemzetközi egyházi rendezvénynek, s az egyházkerület ünnepélyes alkalmainak. Orgonakoncerteket, hangversenyeket tartanak benne, s a 120 személyes imaterme feletti nagytemplomi galériában kiállításokat rendeznek.
Múzeumok:
Romkert kávézó és kiállítóterem
Déri Múzeum
Debreceni Irodalmi Múzeum
Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum
Debreceni Református Kollégium Múzeuma
Holló László Emlékmúzeum
Delizsánsz Kiállítóterem
Erdőspusztai Bemutatóház
Tímárház – Kézművesek Háza
További információ: www.debrecen.hu vagy www.iranydebrecen.hu
Csonkatemplom - Református Kistemplom
A Piac tér kapujában, a Nagytemplommal szemközt áll Debrecen legkülönlegesebb épülete, a csonkatornyú Kistemplom, a város legrégebbi temploma.
A 18. századig egyszerű faalkalmatosság szolgált itt istentiszteleti helyként. A Rákóczi-szabadságharc idején megszentségtelenítették a bevonuló császári csapatok, istállónak használták. A fatemplom sorsát az 1719-es tűzvész pecsételte meg. Az új, 1600 férőhelyes kőtemplomot egy debreceni polgár, Báthory Szabó András adományából kezdték építeni. 1726-ban felkerült a rézgomb a tetejére. A tűz azonban ezt az épületet sem kímélte. 1727-ben súlyos károkat szenvedett, s csak négy év múltán állították ismét helyre. A tornyot eredetileg hagymaszerű toronysisak zárta. 1907-ben azonban a sisakot megrongálta egy óriási vihar. Megjavították, ám később a szél egészében ledöntötte a toronytetőt. Az építészek belenyugodva Isten akaratába kupola nélküli, bástyaszerű kiképzést adtak a toronynak. Azóta „Csonka” templomnak is hívják.
Szent Anna Székesegyház
A Szent Anna római katolikus plébániatemplom, amely 1993. május 31-e óta a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye székesegyháza a megyeszékhely belvárosában a Szent Anna útján áll. Az utcát a középkortól kezdve Szent Anna utcának nevezték. Nevét arról a kápolnáról kapta, amely feltehetően az utca elején helyezkedett el.
A templom minden nap 6:30-tól 19 óráig nyitva van, megtekintése díjtalan.
Aquaticum Mediterrán Élményfürdő
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található. A különleges létesítmény dús trópusi növényzete és számos élményeleme révén nyarat varázsol az év minden napjára. A vízi paradicsom egész napos kikapcsolódást, szórakozást jelent minden generációnak. A legújabb élményelemek a vízicsopper és az élményösvény, mindkettőt a hullámmedencében lehet igénybe venni.
Medencék: hullámmedence, bébimedence, gyerekmedence, élménymedence.
Élményelemek: 12 csúszda, mászófal, vízicsopper, élményösvény, jacuzzik, barlangfürdő, sodrófolyó, gejzír, dögönyözők, gomba- és nyakzuhanyok.
További szolgáltatások: mediterrán szaunacentrum, mediterrán étterem, thai masszázscentrum
Termálfürdő
Az egész évben nyitva tartó termálfürdő különböző hőfokú gyógyvízzel töltött medencéi, váltófürdője és gőzkamrái közkedveltek a vendégek körében. A termálfürdő és az élményfürdő között egy üvegfolyosón keresztül a közvetlen átjárás biztosított.
A kupolás medencecsarnokban három különböző hőfokú gyógyvizes medence, úszómedence, váltófürdő és gőzkamrák találhatók. Emellett egy egész évben üzemelő, szabadtéri gyógyvizes medence teszi tökéletesebbé a debreceni gyógykúra áldásos hatását. A dögönyözőkkel és gombazuhanyokkal egyaránt ellátott külső- és belső medencék gyógyvizes ?masszázsok? formájában egészíthetik ki a gyógykezeléseket. Két különálló, speciálisan kialakított medencében a vendégek körében igen népszerű víz alatti gyógytorna és súlyfürdős kezelés történik.
A fürdőközpont a tiszta gyógyvizet saját kútból kapja, amely hűtés után közvetlenül a medencékbe kerül. A fürdőzésre alkalmas hőmérsékletű (33-38 °C), a gyógyvízben 20-30 perces tartózkodás javasolt.
MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ
Debrecen belvárosában nehéz elkerülni a már monumentális külseje miatt is feltűnő MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ épületét. A 2006-ban megnyitott képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magába foglalja.
A MODEM időszaki kiállításai mellett rendszeresen kerülnek megrendezésre itt különféle kulturális programok, mint irodalmi estek, a kiállításokhoz kapcsolódó társművészeti programok és múzeumpedagógiai foglalkozások.
A MODEM-ben található a kellemes hangulatú Művész Kávézó, amely a fekete és a habos kávé mellett kisebb koncertekkel, érdekes beszélgetésekkel és irodalmi estekkel várja a vendégeit.
Hortobágy
A Hortobágy 1700 km2 kiterjedésű kistáj, a Közép-Tisza-vidék része. Nyugaton, a Tisza irányából a Borsodi-ártér, délnyugaton a Nagykunság északi része, a Tiszafüred-Kunhegyesi-sík, keleten pedig a Hajdúhát határolják. Délen fokozatosan megy át a Nagy-Sárrét egykor mocsaras területébe. A Hortobágynak mintegy 80%-át borítják jelenleg szikes talajok, ezer négyzetkilométert meghaladó, összefüggő területen. Európa legnagyobb összefüggő pusztája. Debrecentől autóval a 33-as úton 45 perc alatt érhető el. Természeti értékei, növény- és állatvilága megőrzése érdekében 1973. január 1-jén nemzeti parkká nyilvánították.
Az ENSZ 1979-ben a Hortobágyi Nemzeti Parkot bioszféra-rezervátummá minősítette. A területén található mocsarak és halastavak a madarak fészkelésének és vonulásának európai jelentőségű helyszínei. Eddig 342 madárfaj előfordulását regisztrálták a Hortobágyon, melyből 152 fészkel is a nemzeti parkban.
Láthatunk a vidéken rackajuhot, szürkemarhát, mangalicát, illetve nóniusz lovat is. A nemzeti park védett növény- és állatvilágának megismerését négy bemutatóterület és tanösvények segítik. Akik a Hortobágy csodálatos madárvilágát szeretnék közelebbről megismerni, szervezett túrákat tehetnek a környéken. A túrák során a résztvevők megismerhetik Hortobágy jellegzetes tájait, s a terepen töltött idő lehetőséget nyújt az állat-, illetve a növényvilág tanulmányozására is.